HTML

Home, sweet home...

És íme eljött ez is, házat építünk, fészket rakunk. A terv: a füves telektől a kész házig dokumentálni, ötleteket eltárolni, megvalósítani, leírással képekkel, jelszó csak kreatívan!

Címkék

Vágjunk bele!

MyLife79 2010.03.02. 10:33

Tegnap kellett volna elkezdeni, de nem értem rá :D

Március 1. napján, végleg eldőlt, kezdünk, és megtörténtek az első lépések. Hurrá, egyelőre nagyon élvezem :)

Adatok: összes beépített lakótér 257 nm. (tudom, hogy sok, de valójában ez épp elegendő, az első változat nagyobb volt)

Földszinti lakótér: 193 nm, garázzsal együtt. Nem sorolom fel a helyiségek pontos méretét, de itt konyha-nappali-étkező egy légtérben, háztartási helyiség, valamint az előtér, vendégwc található, és a szülői blokk, mi így hívjuk, ez háló, gardrobszoba, fürdőszoba, és dolgozószoba együttesből áll.

Tetőtér: 65 nm beépített rész, 3 gyerekszoba, fürdőszoba, és közlekedő. Ez lesz a gyerekrészleg, ami később teljesen lezárható lesz, ha kirepülnének a csemeték, vénségünkre, ne legyünk kénytelenek fűteni az egész házat. Jelenleg úgy állunk, hogy a lányok kapnak 1-1 szobát, a 3. szoba pedig játszószoba/vendégszoba funkciót tölt be, addig, amíg nem döntünk úgy, hogy legyen közös gyerek, bár nincs tervben, de a lehetőséggel számoltunk, biztos ami biztos.

Telek: 700 nm.

Amit még tudni kell, természetesen hitelből épül majd, de ezzel a résszel nem kívánok foglalkozni itt, ami viszont érdekes lehet, mivel ismerőseink vannak az iparban, ezért kedvezményesen juthatunk hozzá az anyagokhoz, ennek hátránya, hogy korlátoltak a lehetőségeink, és nem vásárolhatunk máshol. Ez nem okoz, túl nagy problémát, mert van választék, csak ezért nem érdemes nekem, lejárni a lábam is, hogy mi hol olcsóbb, max. ötletgyűjtés és információ szerzés címszóval, hiszen úgyis adott cégtől vesszük az anyagot.

A kivitelezéssel egy vállalkozót bíztunk meg, ők húzzák fel házat, de a belső munkálatokat, mint burkolás, villanyszerelés, fűtés, más vállalkozók csinálják, és az én feladatom, hogy ezt koordináljam. Ez azért lényeges, mert szeretném előre leszögezni, hogy nem azért fogok egyes szám első személyben írógatni mert önző dög vagyok (csak egy kicsit) és tojok rá a családtagok igényeire, hanem mert így egyeztünk meg a kedves férjemmel, ő nem akar ezzel foglalkozni a mindennapokban, én mászkálok, én intézem, és többnyire én is döntöm el mi legyen és hogyan, azért valljuk be a nőknek több érzékük van a belső terekhez, őt csak igen fontos kérdésekkel zaklathatom. Úgyhogy én tárgyalok mindenkivel, én bonyolítom le a dolgokat, és osztom szét a költségvetést :)

Szóval,

Kezdés: 2010. március 1.

Befejezés időpontja: 2011. június 15.

Részhatáridő: 2010. szeptember 30. / itt még burkolni kell, meg festeni, és költözhető lesz remélhetőleg a fűtésszezonra/

A végső határidő tartalmazza, a külső vakolást, hőszigetelést és kerítést is.

Kezdőinformációnak ez talán elég lesz :) Most épp az ideiglenes áramot intézem, karonfogva a kivitelezővel, akivel piszok mázlim van, mert nekem nem kell rohangálni papírokért, ő mindent beszerez, én kitöltöm, és ő viszi be a megfelelő hivatalokba. És még így is rohangálhatok eleget :) Ha meglesz az áram, és víz, elkezdik a talajrendezést, és az alapot.

 

 

 

 

Címkék: ház építkezés

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://feszekrako.blog.hu/api/trackback/id/tr321802236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sipi7405 2010.03.10. 21:55:35

Hali!
Szeretném felhívni a tisztelt tervező, művezető, felügyelő asszony figyelmét, hogy már az elején hibát vétett: 193+65, az nem 257 m2!!!! Ha így folytatja kilóg a végén még a ház sarka az egyik oldalon - bár lehet ez csak a Reád jellemző kreativitás egyik megnyilvánulása lesz :)

MyLife79 2010.03.11. 08:22:38

:D :D

Az van, hogy a bruttó terület az 281 nm, de én pl nem számoltam bele a teraszt a nettóba, a tetőtérből a hasznos terület egyezik meg a kb 65 nmel, amúgy 83 nm. 190 cmes magasság alatt, már nem számít hasznos területnek.
süti beállítások módosítása